dijmenteskonzultacio

Menedzserképző Központ IV. HR Konferencia

2014. április 17. (csütörtök)
Budapest, Danubius Hotel Gellért

Kapás Zsolt

Kapás Zsolt

56 éves, gépészmérnök, munkavédelmi szakmérnök, akkreditált változáskezelési tanácsadó, mérnök-piacszervező, felsőfokú külkereskedelmi végzettséggel az ISD DUNAFERR Zrt. működése során 1989-2013 között több feladat megoldásában vett részt. A 1995. november 15.-e óta a DUNAFERR Egészségvédelmi Intézet intézetvezetője. Vezetésével Európában a szakmai területen elsők között szerezte meg az intézet minőségbiztosítási rendszere az ISO 9001 szabvány szerinti tanúsítást. Egyik kezdeményezője majd vezetője volt a DUNAFERR Regionális Egészségpénztár előkészítő bizottságának. Az Egészségpénztár Igazgatótanácsának az első elnöke. A 2000-es évek elején kezdeményezte a Munkahelyi Egészségvédelem és Biztonság Irányítási rendszer bevezetését, majd a sikeres tanúsítását követően 2013. november végéig a rendszer felügyeletét látta el.

Több mint 17 éve az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület elnöke, több éve a Magyar Mérnöki Kamara Munkabiztonsági Tagozatának elnökségi tagja.

A munkahelyi egészség és biztonság, a munkahelyi egészségfejlesztés elkötelezett híve. A jövő nemzedéke, a jövő szakemberei képzésében a Budapesti Műszaki Egyetemen, az Óbudai Egyetemen, a Dunaújvárosi Főiskolán, az OMKT Kft. keretei között vállal aktív, oktatói szerepet.