HotelEger4

Balvany

royal2015

ogh

Menedzserképző Központ XIII. HR Konferencia

2018. november 27. (kedd)
Budapest, Danubius Hotel Astoria City Center

Balázs Regina

Balázs Regina

Igazi Y generációsként kislánykoromban szinte az összes létező és nem létező szakma képviselőjeként el tudtam magam képzelni. A közös mindben az volt, hogy emberekkel foglalkoztam, úgy gondoltam, a munkámmal értéket teremtek, és jót tudok tenni azzal másoknak, hogy elvégzem a rám bízott feladatot. Ez a motivációm vezetett a különböző önkéntes munkáimhoz is: dolgoztam terápiás intézményben, kórházi osztályon, szerveztem táborokat, tartottam edzést gyerekeknek. Az egyetemen végül andragógiát és pszichológiát végeztem, pályaválasztáskor pedig a szervezetfejlesztés lett a fő irányom, és egészen azóta a hivatásom is.

A Profiles International Hungary tanácsadójaként komplex szervezetfejlesztési programok tervezésével és megvalósításával foglalkozom. Ügyfeleink a munkaerőpiac számos területét képviselik (mind cégméretben, mind ágazatban), ezért nehéz lenne változatosabb foglalkozást akár csak elképzelnem is: a változatosság motivációja mellett azonban a fejlesztés az, ami miatt a legszívesebben végzem a munkámat. Hálás szerepnek tartom, hogy trénerként, coachként és pszichológusként is támogathatok olyan embereket, akik kitartóan tesznek céljaik eléréséért, azért, hogy kihozzák magukból a maximumot. Éppen ezért a tesztjeink tehetséggondozásban való felhasználása is szívügyem, és nagyon örülök neki, hogy az idei Konferencián pont egy ilyen projekt bemutatásával tudunk szerepelni előadótársammal, Rajs-Bóné Bernadettel.