DFT

HotelEger4

Balvany

royal2015

ogh

Menedzserképző Központ III. HR Konferencia

2013. október 3. (csütörtök)
Budapest, Danubius Hotel Gellért

Tóth Gábor

Tóth Gábor

Előadónk 2000-ben végzett a Pécsi Tudomány¬egyetemen, ahol két évvel később pénzügyi szakközgazdászi másoddiplomát is szerzett. A Siemensnél 1998-ban gyakornokként kezdte pályafutását. Oklevelei kézhezvételét követően az Erőkar Rt. (ma a Siemens Zrt. Késmárk utcai telephelye) HR generalistája lett. Fő feladata toborzás-kiválasztás, a kompenzáció, a jogi szaktanácsadás, valamint az innovációs program kezelése volt. Hazai szakmai tapasztalatait 2003-tól 2005-ig a Siemens AG Energia Szektorának mülheimi telephelyén bővítette tovább HR-szakértőként, ahol a toborzás-kiválasztás folyamatai mellett HR-adminisztrációs feladatokat is ellátott. Ezt követően négy éven keresztül a Siemens Erőműtechnika Kft. HR-vezetői pozícióját töltötte be, ahol korábbi témái mellett többek között oktatással, képzéssel, belső kommunikációval és a vállalat teljesítményértékelési rendszerének kidolgozásával foglalkozott. 2009. július 1-jétől a Siemens Zrt. HR vezetőjeként a Magyarországon közel 1400 fős vállalat humán erőforrás menedzsment folyamatait irányítja.