Menedzserképző Központ Menedzsment Konferencia
2013. június 11. (kedd)
Budapest, Danubius Hotel Gellért
Balogh Levente
MAGYARORSZÁG ÁSVÁNYVÍZ-NAGYKÖVETE
Balogh Levente 1969. március 28-án született Kecskeméten. Középiskolai tanulmányait 1987-ben fejezte be a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskolában, amelyet 1990-ben a Kertészeti Egyetem Élelmiszeripari Főiskolai Karán élelmiszer-tartósító technológusi képesítés megszerzése követett. Egy hosszabb lélegzetvételű szünet után 2006-ban vette át az Econovum Akadémián (Professzorok Vezetőképző Központja Kft.) üzemgazdászi oklevelét.
Balogh Levente számára mindig világos volt, hogy egyszer ő veszi át a családi vállalkozás irányítását. Ez a pillanat 2003-ban következett be, amikor elfoglalta a Szentkirályi Ásványvíz Kft. ügyvezető igazgatói posztját. Édesapja, Balogh Sándor elvesztésétől követően (2007. március) Leventére hárult a családi vállalkozásban lévő cég további irányítása is. Néhány sikeres vállalkozóhoz hasonlóan a legtöbbet nem az iskolában, hanem édesapjától, a sportból, valamint az életben tapasztalt krízishelyzetekből és sikerekből tanulta meg. Ez abból is fakad, hogy hatéves kora óta cselgáncsozik, és 18 országos bajnokság boldog nyertese.
A Szentkirályi ásványvíz hazánk nagyköveteként terjeszti Magyarország jó hírnevét szerte a világon. Kimagasló minősége méltán tette kedvelt szomjoltó itallá Európában és a tengerentúlon is. 2004-ben a Szentkirályi ásványvíz a legszigorúbb szabályok szerint ítélő szakmai bírák döntése alapján a világ legjobb ásványvize lett: szénsavmentes kategóriában elnyerte a párizsi AQUA-EXPO Eauscar-díjat, maga mögé utasítva a világ nagy múltú híres ásványvizeit.
Magyarország piacvezető ásványvízmárkáját a társadalomról felelősséggel gondolkodó, gondoskodó vállalatként széleskörű támogató tevékenység jellemzi. Segítette az árvízkárosultakat, valamint többek között olyan rászoruló falvakat, amelyek vize arzéntartalmú volt. Támogatásával hozzájárult a Szent István Bazilika felújításához, a Lánchíd graffiti-mentesítéséhez, de segítette a Pannonhalmi Apátságot, támogatott sportcsarnokokat, utánpótlás-sportolókat, több kórházat és szakközépiskolát. A földrengés idején Haitibe is szállított ásványvizet.