Menedzserképző Központ Workshop
2016. december 8. (csütörtök)
Budapest, Danubius Hotel Gellért
Szokody Ágnes
A Randstad Hungary Kft. Marketing Menedzsere.
Karrierjét az FMCG piac meghatározó multinacionális cégeinél kezdte, ahol jelentős szakmai tapasztalatot szerzett a marketing területén, a vegyi- és élelmiszer termékkategóriákban egyaránt. Olyan nemzetközi márkákon dolgozott, mint a Libero, Zewa, HohesC, de meghatározó szakmai tapasztalatot gyűjtött a Sió márka menedzselésében is, ahol lehetősége volt a marketing teljes spektrumán átívelő projekteket vezetnia termékfejlesztéstől a márkaépítésig. A brand marketingen kívül trade marketing feladatköröket is ellátott és úttörő szerepet játszott a ECR módszerek bevezetésében. Fáradhatatlan innovátorként a kreativitás és az újítás hajtja aSió-EckesHoreca stratégiájában is: 2002-ben ő hozta létre az első márkázott(Granini) teraszt Magyarországon, a Liszt Ferenc téren.
A családalapítás első időszakában visszavonult az alkalmazotti státusztól és megalapította saját vállalkozását a CreativeStrategy Kft, amely a KKV szektor számára nyújtott stratégiai tanácsadással egybekötött marketing szolgáltatásokat. Több ügyfele mellett olyan nagy márkát is képviselt ebben az időszakban, mint az ElleDekor, belekóstolva ezzel a média és lapkiadás világába is. Érdeklődése egyre inkább a digitális marketing irányába fordult, 2013-ban elvégezte az Online Marketing Akadémiát.
Váratlan fordulatként 2014-ben visszahívták korábbi munkahelyére, az SCA HygieneProducts-hoz, egy nemzetközi CRM projekt bevezetésére. Ez az időszak érdekes kitekintés volt a marketing területén kívülre, valamint jelentős tapasztalatot adott egy 4 fős csapat vezetésében is.
2015 májusa óta a Randstad Marketing Menedzsere. Örömmel fogadta a megkeresést és fordult a HR világa felé, mivel nagy potenciált lát a mostanában kibontakozóemployerbrandiggel kapcsolatos igényekben, valamint a HR szakmát elsődlegesen meghatározó digitális marketingben.