dijmenteskonzultacio

Menedzserképző Központ III. Marketing-délután

2017. június 1. (csütörtök)

Kolesár Krisztián

Kolesár Krisztián

Kisgyerekként vagy folyton beszéltem, vagy állandóan számítógépeztem. 18 éves koromra mégis azt gondoltam, hogy biztosan zeneszerző és karmester leszek. A konzi befejezése helyett mégis egy felelősségteljes gyakornoki állást választottam egy hangversenyszervező cégnél. Felelősségem a főnököm kocsijának rendszeres lemosása volt… 20 éve mégis azt csinálom, amit gyerekként: kommunikálok, technológiát használok, kitalálok és levezénylek.

10 évet töltöttem a zene és kulturális rendezvények, 10 évet a marketingkommunikáció területén. Ez idő alatt sok világsztárral és világmárkával volt dolgom. Vagy olyanokkal, akik azok akartak lenni. A feladat mindenhol ugyanaz: megmutatni, közvetíteni értéküket annak, akiknek szükségük van rájuk. „Lefordítani” őket a közönség nyelvére és összehozni a kínálatot a kereslettel. A lényeg a végeredmény, hogy a folyamat végén boldog arcokat, hűséges közönséget/vásárlókat lássunk, akik önként terjesztik tovább „igénket”.

Munkánkban a technológia és a digitális világ az egyik fő segítségünk. Ennek ellenére ügyfeleimmel máig sokat beszélgetünk. Nemcsak márkáról, innovációról, hanem mindenről. Hiszem, hogy a legőszintébb stratégiák ekkor születnek meg. Ekkor tudunk közösen a jövőbe látni, és kitalálni, hogy és milyen eszközökkel tegyük jobban azt, amit csinálunk.

Néhány fontos piaci márka, akikkel együtt dolgoztam: Danone, Intel, HP, Microsoft, Sony, Mazda, MÜPA, MOL Group, Cetelem Bank, Erste Bank, Sopron Bank, Budapesti Fesztiválzenekar, Vista Utazási Irodák, Fruccola, DIGI TV, Slow Food Hungary.   

06-30-670-4042

kk@visionary7.com