Menedzserképző Központ II. Pénzügyi Konferencia
2013. június 25. (kedd)
Budapest, Danubius Hotel Gellért
Dr. Barán-Kalász László
ügyvéd, mediátor
A Rendőrtiszti Főiskolán, majd a JPTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. A világ egyik legnagyobb ruházati márkájának képviselőjeként közel 5 éves tapasztalatot szerzett a védjegyekkel összefüggő versenytársi érdekek védelme területén, eközben több szakmai társadalmi szervezet vezető tisztségviselője. 2000 óta dolgozik az egyik vezető hazai kereskedelmi bank jogi igazgatóságán jogtanácsosként, majd 2003-tól ügyvédként. Szakmai tapasztalata az általa vezetett jogi irodán keresztül képviselt ügyfelek profiljába illeszkedően elsősorban bankjogi, munkajogi, adatvédelmi, ingatlan-beruházási, nemzetközi logisztikai, valamint beszerzési jellegű jogi szolgáltatások területére terjed ki. A Magyar Bankszövetség adatvédelmi jogi szakértője. Bejegyzett gazdasági mediátor, a Budapesti Ügyvéd-Mediátorok Szakmai Kollégiumának tagja, szakmai konferenciák előadója és moderátora, konfliktuskezelési tanfolyamok trénere, pszichológia szakos egyetemi hallgató.