Menedzserképző Központ II. Menedzsment Konferencia
2013. december 3. (kedd)
Budapest, Danubius Hotel Gellért
Pistyur Veronika
A Bridge Budapest vezetője.
Tizennégy évig dolgozott a médiában, többek között a TV2 Strucc című esélyegyenlőségi magazinjának alapító főszerkesztője volt, majd saját produkciós irodát és kommunikációs ügynökséget vezetett. A Bridge Budapestben összefogja a három Magyarországról indult, ma már világcég – a Prezi, a Ustream és a LogMeIn – által alapított szervezetet. A nonprofit egyesülettel szeretnék bizonyítani, hogy jó ötlet, kitartó munka és némi szerencse szükséges a sikerhez. Szeretnék, ha Magyarországon egyre többen megtapasztalnák: képesek a saját sorsuk kovácsai lenni. Ösztöndíj-programot indítottak fiatalok és újságírók számára – a program keretében az alapítócégek budapesti, bostoni és San Franciscó-i irodáiban fogadják a tehetségeket, akik inspirációt szereznek, és kipróbálják magukat a Szilícium-völgyben is.