dijmenteskonzultacio

dijmenteskonzultacio

„A vezető szerepe az innováció támogatásában”

Menedzserképző Központ Workshop

2018. március 21. (szerda)
Budapest, Danubius Hotel Astoria City Center

Az esemény részvételi díja: 33 000 Ft + áfa

Március 14-ig (szerda) történő jelentkezés esetén 31 000 Ft + áfa a részvételi díj!

Tréner: Szabados Andrea vezetői coach, tréner, szervezetfejlesztő, A-Coaching

A rendezvény időtartama: 13.00 – 17.00 /kávészünettel - A részvételi díj tartalmazza a vendéglátást./

Maximális létszám: 50 fő

A workshop végén az A-Coaching jóvoltából kisorsolásra kerül két résztvevő számára egy-egy Profile XT vezetői kompetenciafelmérés szakértői elemzéssel, valamint minden további résztvevő 50%-os kedvezményben részesül a szolgáltatás díjából.

Az innováció nem a startupok és nem a technológiai iparág kiváltsága. Vannak akik csak abból főznek amijük van, de ahhoz, hogy valaki rakétákat és vörös sportkocsikat gyártson, merni kell kockáztatni és nyitni az innovatív gondolkodás felé. Tehát a lényeg az űrkabrió, vagyis maga az ötlet, de kell még egy nagyon fontos dolog is: a jó vezető, aki az első látásra kissé őrült ötlettel is hajlandó foglalkozni. Sőt, arra biztatja csapatát, hogy legyenek ilyen gondolataik.

Igen, a vezetők minden iparágban, közép- és nagyvállalati környezetben, sőt, akár kisvállalkozásokban is létrehozhatnak olyan kultúrát, amely támogatja a munkatársak kezdeményezőkészségét és nyitottságát az értékteremtő újítások iránt.
 
A workshop során az innovatív munkakörnyezet emberi tényezőit járjuk körbe a vezetők és munkatársak szempontjából. Megvizsgáljuk, hogyan működik az a vezető, aki képes megteremteni az innovációs környezetet, aki mellett kibontakozik a munkatársak alkotókészsége, nő a csapattagok változások iránti nyitottsága. A legjobbaktól tanult aktuális, új módszerek alkalmazását a résztvevők vállalati körülményeire szabjuk.
 
A résztvevők közös gondolkodása, a bemutatott esettanulmányok és a legfrissebb vezetési modellek segítségével olyan szellemi műhelyt hozunk létre, amely serkenti a tanulást és a „dobozon kívül” gondolkodást.
 
„A munkatársak 100%-a ember. A vevők 100%-a ember. A beszállítók 100%-a, a cég összes külső és belső partnere… ember. Ha nem érted meg az embereket, nem értesz az üzlethez.”
(Simon Sinek)


Tematika:
•  A mai piaci környezet: VUCA világ
•  Az innovációhoz szükséges kulcskészségek vezetőként
•  Az emberi szempontok megjelenése az innováció vezetésében
•  Hogyan ösztönözheti a vezető a beosztottak nyitottságát a változás, fejlődés iránt?
•  Mit tud a Tesla, a Google, a Facebook és a többi innovatív vállalat a vezetésről?
•  Mit lehet tanulni a startup-alapítóktól? Hogyan alkalmazhatók az adott készségek a vállalati vezetői szerepben, merevebb keretek között?
•  Milyen csapatban születik a legtöbb innováció?
•  A résztvevő vezetők milyen erősségeiket, kompetenciáikat, eszközeiket tudják használni az innovatív környezet kialakítása, elősegítése érdekében?
 

Modellek és eszközök:
•  Fejlődési szemléletmód (Growth Mindset)
•  Design thinking
•  Arany kör
•  Vezetői befolyásolási skála
•  Kommunikációs modellek
•  Értékinnováció (Kék óceán)
•  Lean startup
 

A workshop eredményeként a résztvevők:
•  tudatosan gondolkodnak az innovációról
•  azonosítják az innovációt támogató vezetői kompetenciáikat
•  bővítik vezetői eszköztárukat
•  saját tanulásélményt szereznek az innovatív környezetről
•  gyakorlati, valós példákat ismernek meg
•  személyes fejlődési akciólépéseket határoznak meg
•  képesek lesznek elkezdeni az innovatív munkakörnyezet kialakítását
•  képesek lesznek eredményesebben támogatni munkatársaikat az innovációban
•  nyitottabban és innovatívabban fognak gondolkodni

 
A workshop gyakorlatorientált, interaktív, a csoportos problémamegoldást ötvözi az egyéni fejlődéssel.
 

Módszertan:
- esettanulmányok bemutatása, videó
- módszerek, modellek ismertetése
- helyzetgyakorlatok, kiscsoportos gyakorlatok
- a résztvevők által hozott helyzetek megoldása
- közös gondolkodás
- visszajelzések és önreflexió



A workshop az A-Coaching szakmai vezetésével kerül megrendezésre, programváltoztatás jogát a Menedzserképző Központ fenntartja!

A gépjárművel érkező vendégeink számára parkolási lehetőség a környező utcákban van, közterületen, melynek költsége 08:00 és 20:00 között 440 Ft / óra, valamint azoknak, akik a parkolóházakat részesítik előnyben, a Reáltanoda utca 5. szám alatt található Franklin Házat ajánljuk, melynek díjszabása 600 Ft / óra. Utóbbiban a bankkártyás fizetési lehetőség is elérhető.