Menedzserképző Központ III. Pénzügyi Konferencia
2014. június 5. (csütörtök)
Budapest, Danubius Hotel Gellért
Hronszky Imre
Okleveles közgazdász, biztosítási szakközgazdász
Pályafutását 1995-ben Egon napján kezdte a magyar életbiztosítási piac vezető biztosítójánál, az ÁB-AEGON-nál, és jórészt ezután is piacvezető biztosítóknál tevékenykedett (ING, Allianz). Kezdetben az élet- és egészségbiztosítási területen a lakossági szegmens termékeivel - hangsúlyosan a befektetési jellegű szolgáltatásokkal - foglalkozott, majd mindinkább a vállalati szektor és annak kockázatfedező megoldásai kerültek érdeklődésének előtérbe. A termékfejlesztés és termékmenedzsment szakterület átfogó feladatai, majd pedig a kiemelt üzleti partneri együttműködések - ideértve az amerikai és a német kereskedelmi kamarákkal történő kapcsolattartást is - tartoztak hozzá. Elsősorban olyan, egymástól távoli biztosítási pénzügyi innovációk ki/megtalálása, amelyek több területet/ágazatot is átfogó tudást, illetve szintetizáló szemléletmódot igényeltek, és az elsők közt kerülhettek a magyar biztosítási piacra.
Alapítóként részt vett több bankbiztosító indításában, a talpra állás éveiben vezetőként fejlesztési tevékenységért, illetve életbiztosítási igazgatóság működtetéséért volt felelős. 2012 óta az Allianz üzletfejlesztési menedzsereként kutatja az ügyféligényeket kielégítő biztosítási megoldások kereteinek tágítási lehetőségeit. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában a Kereskedelmi-, Turisztikai- és Pénzügyi tagozat elnökségi tagjaként valamint a Bank, Biztosítás, Vagyongazdálkodás Osztály alelnökeként elsősorban a tagság, a KKV szektor számára fontos kockázatfedező megoldások, modellek eljuttatása a feladata a vállalkozások számára.