Menedzserképző Központ III. Pénzügyi Konferencia
2014. június 5. (csütörtök)
Budapest, Danubius Hotel Gellért
Keszthelyi Péter
Két műszaki (építész és vegyész) diplomával kerültem a befektetések és a pénzügyi tanácsadók világába. Aktív mérnökként műszaki fejlesztéssel, innovációval, szabadalom és know-how kereskedelemmel és technológi transzferrel foglalkoztam, majd önálló vállalkozás keretében menedzserképzést, gazdasági tanácsadást és nemzetközi szakmai tanulmányutak szervezését végeztem. 1990-ben az első magánjogi Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkáraként kerültem az érdekképvisleleti területre, majd ennek utódszervezete, a Budapesti Gazdaságfejlesztési Egyesület elnökeként ma is aktív egyesületi munkát végzek. A kamarai hivatal után kerültem Brüsszelbe a DH Belgium Rt. belga tanácsadó és lobby cég vezérigazgatójaként, és ebben az időszakban alapítottam a dc consult Gazdasági Szolgáltató és Tanácsadó társaságot, amely ma is vállalkozási tevékenységem egyik bázisa. Budapestre visszatérve kezdetben társaságok válságmenedzselésével, majd állami projektek irányításával foglalkoztam. A kamarai hivatali munkát választott tisztségviselőként ma is végzem, két cikluson keresztül voltam a Bank, Biztosítás és Vagyongazdálkodás szakmai osztály elnöke, jelenleg pedig szakami alelnökként tevékenykedem.