dijmenteskonzultacio

Menedzserképző Központ X. Adatvédelmi Konferencia

2018. november 20. (kedd)
Budapest, Danubius Hotel Astoria City Center

Dr. Barán-Kalász László

Dr. Barán-Kalász László

ügyvéd, pszichológus

A Rendőrtiszti Főiskolán, ezt követően a JPTE Állam- és Jogtudományi Karán, majd a Debreceni Egyetemen szerzett diplomát. A világ egyik legnagyobb ruházati márkájának képviselőjeként közel 5 éves tapasztalatot szerzett a védjegyekkel összefüggő versenytársi érdekek védelme területén, eközben több szakmai társadalmi szervezet vezető tisztségviselője. 2000-től az egyik vezető hazai kereskedelmi bank jogi igazgatóságán dolgozik jogi tanácsadóként, majd 2003-tól ügyvédként. Szakmai  tapasztalata az általa vezetett jogi irodán keresztül képviselt ügyfelek profiljába illeszkedően elsősorban bankjogi, munkajogi, adatvédelmi, ingatlan-beruházási, nemzetközi logisztikai, valamint beszerzési jellegű jogi szolgáltatások területére terjed ki. A Magyar Bankszövetség adatvédelmi jogi szakértője. Bejegyzett gazdasági mediátor, a Budapesti Ügyvéd-Mediátorok Szakmai Kollégiumának tagja. Szakmai konferenciák rendszeres előadója és moderátora, szervezetfejlesztési tréner.