Menedzserképző Központ Konferencia
2018. február 21. (szerda)
Budapest, Danubius Hotel Gellért
Dr. Csőke Andrea
1981-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, 1984-ben nevezték ki bíróvá, majd ezt követően polgári ügyeket tárgyalt.
1991-től 2009-ig a Fővárosi Bíróságon foglalkozott csőd- és felszámolási eljárásokkal, majd 2009-től a Legfelsőbb Bíróság, majd Kúria gazdasági tanácsában elsősorban a fizetésképtelenségi eljárásokkal, illetve az ezekhez kapcsolódó perekkel foglalkozik.
A magyar fizetésképtelenségi joggal és a határokon átnyúló fizetésképtelenségi eljárásokkal foglalkozó könyvek szerkesztője, szerzője, s több egyetemen tanít, előadásokat tart e témakörben.